dr. Balogh Nikoletta

Esztétikus tömések? Az esztétikus tömések alkalmazása lehetővé tette, hogy a fémek (amalgám) kiszoruljanak a fogszuvasodás ellátásából. Az esztétikus tömések, kompozit tömések műgyanta alapanyagból a kopásállóságot növelő részecskékből állnak. A speciális hullámhosszú fényt kibocsátó polimerizációs lámpa fényére szilárdulnak meg. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egy egész színpaletta áll rendelkezésünkre, hogy az eredeti fogszínnel megegyező árnyalatot tudjunk létrehozni. Gyakran egy tömés elkészítéséhez rétegenként több színárnyalatot is felhasználunk, hogy minél inkább harmonizáljon a szomszédos fogfelszínekkel.

Ingyenes kezelési terv összeállításához kérjen időpontot most! 06-30-750-5427

dr. Balogh Nikoletta FogMáNia

 

Az esztétikus tömések kialakítása helyi érzéstelenítésben történik. A fogszuvasodás okozta elváltozások eltávolítását követően a későbbi érzékenységet kiküszöbölendő, és a tömőanyag rögzülését elősegítendő alábélelő, és “bond” anyagokat alkalmazunk, ezután helyezzük be a fogba rétegenként a kompozit tömőanyagot és rétegenként megvilágítjuk. Majd a tömés beigazítjuk a rágópályáknak megfelelően, végül felszínét simára és fényesre polírozzuk.

 

dr. Balogh Nikoletta

Gradia tömés?

Mikroinvazív tömés (a legkevesebb egészséges foganyag elvesztesével járó tömés): a legminimálisabb beavatkozást igénylő tömésfajta, melynek a lényege az, hogy maximálisan megőrzi az egészséges fogszövetet (amennyire azt csak lehetséges), csak a szuvas foganyagot távolítjuk el a fúrással.

Egyedülálló, fényrekeményedő, mikrokerámikus kompozitrendszer:

- töméshez

- koronákhoz

- hidakhoz

- betétekhez

- fazettákhoz, melynek alkalmazásával a természetes fogak színhatása megközelíthető.

Ingyenes kezelési terv összeállításához kérjen időpontot most! 06-30-750-5427

dr. Balogh Nikoletta FogMáNia

 

A GC-kutatásának termékeként a GC GRADIA, a műgyanta alkotórészek továbbfejlesztésével elérhetővé teszi a természetes színvisszaadást és a kerámiákhoz hasonló feldolgozhatóságot. A kombinált fejlesztés eredményeképpen létrejött egy rendszer, mely az elkészített pótlásoknak optimális színt, fényt és színintenzitást biztosít és mindezek mellett minimalizálja a kompozitok típusából származó fakóságot. Az eredmény olyan fogpótlások létrejötte, melynek opálesszenciája megegyezik a kerámia pótlásokkal és így jobban megközelíti a természetes fogakat. Ez az eddigiekben a hagyományos kompozitokkal lehetetlen volt.

A természetes megjelenésén túl, a GC GRADIA más jellemzőit tekintve is megelőzi a legtöbb fényrekeményedő kompozitot. Ez a további fejlesztéseknek köszönhető, a GC úttörő az MFR-Technológia /Micro Filled Resin/ bevezetésében, mely egy extrém tartós és kemény fényrekeményedő kompozithoz vezetett. Ez teszi alkalmassá a GC GRADIA-t arra, hogy olyan magas rágóterheléssel igénybe vett területeken is, mint a rágófogaknál, ideális anyagként alkalmazzuk. Az egyedülálló GC GRADIA-rendszer lehetővé teszi olyan fogpótlások készítését, melyek mind szilárdságukkal, mint pedig esztétikájukat tekintve nagyon hasonlítanak a természetes fogakhoz. A fényre keményedő mikrokerámikus kompozitok ezen új generációjával a GC GRADIA új mértéket teremt a kompozitpótlások körében, melyek hosszútávon a XXI. században is érvényben lesznek.

Természetes fogszín-visszaadás?

A természetes színárnyalatok, amivel a GC GRADIA jellemezhető, egy új javított fény- és fedőtulajdonságokkal rendelkező dentinmassza alkalmazásával érhető el. A GC GRADIA magasabb opálesszenciával rendelkezik a kompozitokkal szemben, és ezáltal megakadályozza a műgyantaalkatrészek tipikus tejszerű fakóságát.

 

dr. Balogh Nikoletta

Inlay? Onlay? Overlay?

Az inlay/onlay más szóval betét a tömések egyik fajtája, melyet lenyomat alapján a fogtechnikai laboratórium készít el, és a lenyomatvételhez képest néhány nappal később kerül speciális ragasztóval rögzítésre. Igen tartós és esztétikus, a szuvasodás által elpusztított nagyobb fogszövet pótlására kitűnően alkalmas. Három fajtát különböztetünk meg belőlük: inlayek (betétek), onlayek (kiterjesztett betétek) és overlayek (borító-betétek).

Ingyenes kezelési terv összeállításához kérjen időpontot most! 06-30-750-5427

dr. Balogh Nikoletta FogMáNia

Milyen esetekben ajánlott?

- nagyobb kiterjedésű szuvasodások valamint több felszínt érintő szuvasodások esetén,
- nagyméretű régi, amalgámtömés cseréjekor,
- gyökérkezelt fogak felépítésekor,
- harapási magasság helyreállításakor,
- a fogak alaki-, esztétikai rendellenességének megoldásakor,

- egy hiányzó fog pótlásában is segíthetnek, amikor a pótlást a szomszédos fogakban lévő betétek tartják (inlay-jel elhorgonyzott hidak).

Miből készül?

Készülhet kompozitból (műgyanta), aranyból és porcelánból.

Aranyból?

Azoknak a pácienseinknek ajánljuk, akik hosszú távú, igényes és tartós megoldást keresnek, kiváló minőségben akár 15-20 évre. A tökéletes szélzáródás (a betét illeszkedés a foghoz) a megfelelő rágóstabilitás, szájállóság, a baktériumtaszító képesség mindenképpen e betéttípus előnyeiként sorolhatók fel. Egyetlen hátrányaként említhető, hogy nem fogszínű, azonban felülete porcelánnal leplezhető.

A Gradia betétről

Forradalmi újdonság! Maximális precízió és tökéletes esztétikai összhang a természetes fogak keménységével és szépségével. Minőségére és kinézetére ez az újonnan felfedezett anyag teljesen megkülönböztethetetlen a természetes fogaktól. Az egyedülálló GC Gradia rendszer a porcelán és a műanyag inlay-k jó tulajdonságait ötvözi. Jó szájhigiéne mellett évtizedekre biztosít tökéletes megoldást a természetes foganyag pótlására.